Dárdai István:
Ibolya

Ibolyát tűztem gomblyukamba
S kimentem remélve, bízva.
Nekem az ibolya mesélt
Hogy Ő még most is szeret
Hogy Ő el sosem feled
Hogy meghódítám szívét.

Messziről néztem könnyű lépteit
Kerestem bársonyos kék szemeit.
Nekem az ibolya azt mesélte,
Örülj, tied a szíve
Te vagy mindensége,
És én meghaltam volna érte.

Közelebb mosolygó szemmel lestem,
Egy pillantásáért esedeztem.
Ő rámnézett, - szívem elállt -
Hidegen mosolytalan
Én továbbmentem hangtalan
És összetéptem az ibolyát.

1934. márc.13.