Élő mobil
Haraszty István
Amikor Haraszty István mobil szobrász kispesti műterem-háza (maga egy műremek!) felé közeledtem, érdeklődésem középpontjában az állt, hogy megtudjam: vajon hogyan "működik"az anyaggal ennyire szoros, mindenperces kapcsolatban élő művész "agya"? Hogyan von azonosságot /tesz különbséget élő és élettelen anyag, ember és gép, élet és művészet között? Mozgás Haraszty István: -. mostanában egy korongon mozgó golyót képzeltem el, amely akadályba ütközik és azt úgy kell leküzdenie, hogy közben nem sérül meg, tehát jobbról vagy balról úgy kell megkerülnie az akadályt, hogy ne essen le a korongról. A mágneses erőterek ilyenkor a fejemben alakulnak ki, látom azokat az erővonalakat, amelyek mellett a golyó kitér, - és megvalósítom. DZs: - Művészeted mozgatórugója a mozgás. HI: - Az, hogy megmozgatom a szobraimat, gyerekkoromból fakadó ösztönös dolog. Amikor az iskolában, úgy nyolc éves korom körül elmagyarázták az elektromos áram működését, teljesen természetes módon láttam magam előtt, ahogy a vezeték felületén haladnak az elektronok, ahogy az egyik elem löki a másikat és abból a lökdösődésből keletkezik az a valami, ami engem megráz. Nekem a mozgás mindig olyan magától értetődő volt! Itt van ez a kiskanálban, ebben is mozgás van, az atomok erősen kapaszkodnak egymáshoz, ezért amikor leteszek egy kiskanalat, szép óvatosan teszem le, ne zavarja meg az elektronok mozgását. Vagy a szép, kedves öngyújtómat soha nem rakom az aprópénz mellé, mert tudom hogy az egyik összevész a másikkal: lekaparja erről az a festéket. Vagy az egyik karcolódik, vagy a másik, mindig amelyik a gyengébb, amelyik a puhább. Az egyiket tiszteletben tartom az egyik zsebemben, a másikat a másikban - tudom, hogy ezt a két dolgot nem szabad összeuszítani. DZs: - Különös érzésem van, mintha te az anyagról szerzett tudásod alapján ismernéd fel az ember jellemvonásait. HI: - Pontosan. A Nemzeti Galériában lévő "Agyágyú" éppen erről szólt: 96 különböző méretű golyót készítettem, a legnagyobb volt a "Kádár", aztán jöttek a "funkcionáriusok", a "nagyobb hatású politikusok", és végül az egyszerű "lámpagyújtogatók", aminek én is tartottam magam, ezekből volt a legtöbb golyó - szaladtak végig a különböző pályákon és összeütköztek, időként beszálltak a liftbe, följebb mentek, aztán legurultak. Volt szabad választási lehetőség is: 4 golyó ha csatlakozott, föl tudott emelni egy nagyobb méretű golyót. Mindegyikbe egy-egy kis történetet szabtam, hogy tudjak róla beszélni, hogy a szocializmussal való kapcsolatomat, a róla alkotott véleményemet ebben a szerkezetben modellálni tudjam. DZs: - Én éppen fordítva, azt gondoltam, hogy az anyagismereted, a fizika különböző jelenségei: a taszítás, a vonzás, a kikerülés törvényszerűségei alapján ismered fel mindezt az emberben. HI: - Ebben semmi ellentét nincs. Elindulok az engem ért benyomások felől, azokat átteszem hideg acélba, rézbe, bronzba, plexibe vagy elektronikába, és az anyag elkezd "viselkedni". DZs: - Mi van olyankor, ha az anyag nem engedelmeskedik, ellenáll? HI: - Ilyen előfordul. A legegyszerűbb példa erre: van két anyag, egymás mellé helyezem őket és egy elképzelt technológiával, mondjuk egy kemény forrasztással össze akarom kapcsolni, de az egyik nem hajlandó elfogadni a másikat. Hiába melegítem, hiába tisztítom, hiába teszem rá az ömlesztő szert, ami az ezüstöt magához csalja, hogy a két anyag eggyé tudjon válni - nem sikerül. Ilyenkor, első lapozásban elkezdek erre az anyagra haragudni. "A csuda vigyen el, miért nem fogadod el, hogy az ezüst rád folyjon, hogy kapcsolódni tudjál azzal a bronz koronggal, ami melletted van! Micsoda anyag az ilyen!" Egyszer csak azt mondom magamban, de hát az anyag csupán azt tudja megtenni, amire predesztinálva van, csak azt a másik anyagot tudja elfogadni, amivel képes kohézióra lépni. Itt valahol bennem kell hogy legyen a hiba. és akkor kicsit leülök, elszívok egy cigarettát és elgondolkodom. Álljon meg a menet! Itt vagy az oxidációval, vagy a gáz minőségével van a baj, több a gáz vagy több az oxigén, ezen változtatni kell. és egyszer csak, még egy kis drótkefélés, még egy kis kenőolaj, és gyönyörű szépen eggyé válnak. Absztrakció DZs: - Miközben absztrakt módon alkotsz, tiszta geometrikus formákat használsz, műveiddel élethelyzeteket, figuratív történeteket, mesélsz el. Itt ellentmondást érzek. Hiszen a konstruktív, geometrikus művészek vesszőparipája, a tízes évektől napjainkig az, hogy a "mű nem fejez ki semmit, nem mesél el semmit, egyszerűen van, önmagával azonos". A történetek terepe pedig az irodalom, a film, a fotó, vagy a figuratív festészet. HI: - Elgondolkodtató a kérdés., na de az egyenes vonalnak is van kifejező ereje! Amikor egy rideg, krómacélból készült kis golyó, a maga valóságában teljesen természetes kis gömb, megmozdul. már benne van a történet, ha akarja az ember ha nem, mert a másik vagy a harmadik embernek valamit jelenteni fog. Dimenzió DZs: - Ott mozognak a különböző dimenziókban, a külső és belső térben és időben. HI: - Nem azért csinálom pontosan meg a csapágyat, hogy sokáig mozogjon, de boldoggá tesz, amikor látom, hogy a térben egy bizonyos idő alatt hány kört tud megtenni, és izgulok, vajon a kilencedik bukfencet meg tudja-e még csinálni? Azzal, hogy a kilenc bukfencet megteszi, kilencszer mozgatja meg saját mérete kétszeresét. Ahány pillanatfelvételt készít róla az ember, az annyiféle mozdulat, annyiféle szobor a térben. Invenció DZs: - Egy-egy szobor megvalósításakor van előzetes elképzelésed, ideád, ötleted? HI: - Egy szobor indítása lehet, hogy a "bolhapiacon" kezdődik, ahol találok egy olyan alkatrészt, egy olyan formát, ami engem inspirál. A meglévő alkatrészekből meg a bolhapiacon találtakból fog megszületni valami, amiről még nem tudom mi lesz. Néha, mint most veletek, leülünk az Évával (Éva a művész felesége sic.) kávézni, beszélgetni, és amikor kimegyek a műterembe, a benti beszélgetés, és az elképzeléseim alapján húzgálom a fiókokat, megnézem mivel rendelkezem, konstatálom a gépparkom lehetőségeit, előszedegetem az alkatrészeket, amelyekből aztán, a meglévő gépek segítségével létrejön az elképzelés, ami mire elkészül teljesen más lesz . DZs: - Ezek szerint tervrajzra nincs is szükséged. HI: - Néha készítek egy skiccet, hogy a későbbiekben, ha nem állok neki azonnal, ne felejtsem el, de olyan is van, hogy elkezdek a marógépen vagy az esztergapadon megmunkálni egy alkatrészt, azonban a formabeállítás nem pont olyanra sikeredett, amilyenre gondoltam, rácsodálkozom és észreveszem, hogy sokkal jobb, mint az elképzelésem volt, és elfogadom. DZs: - Színre lép a véletlen és a döntés-kényszer. HI: - A kompromisszum-készség.., ami nagyon kétélű dolog: van olyan, hogy megelégszem a gyengébb megoldással, és van olyan, hogy a véletlenre hallgatok, mert sokkal jobb megoldást mutat az eredetinél. Tehát a bolhapiac, a fiók, a kávézás közbeni gondolatok, a beszélgetés, a lehetőségek figyelembevétele, ez már ötféle szempont, ami alapján készül a szobor. Na, most akkor jön a befolyásolás , hogy Éva mit mond rá, meg van-e elégedve, vagy azt mondja, ez egy ismétlés, vagy gyengébb, mint a másik, ami már elkészült, és akkor az ember elkezdi fejleszteni, hozzátesz valamit, vagy a meglévőből elvesz, ez a folyamat. Kérdezted, mi zajlik a fejemben, hát ez mind. Epilógus HI: - Akár élünk, akár haluk a mozgás megmarad. A halálra - tiltott terület -, soha nem gondolok. Amiben élek azzal vagyok mindig elégedett, mindig annak örülök, ami éppen az adott pillanatban van: örömmel tölt el egy kedves barát, egy szép anyag, szép szerszám, egy jó gondolat, egy jó kaja, minden, ami éppen az adott pillanatban adódik. Budapest, 2005 Haraszty István (1934) szobrászművész, a mobilszobrászat legjelentősebb magyarországi képviselője. Gépi és kézi vezérlésű mozgó objektjei egyszerre konstruktívak és konceptuálisak, esetenként ironikus társadalomkritika hordozói. |
---|