Dárdai István:
Gondolattöredékek

Kedves Jancsi!

Ne haragudj, hogy téged szemeltelek ki arra, hogy a bennem felgyülemlő gondolattöredékeket valakinek leírjam, aki esetleg el is olvassa azokat. Biztosan te is tapasztaltad, hogy vannak gondolatok, melyek menet közben vagy a fürdőkádban hirtelen felvillannak az ember tudatában, ami akkor pillanatnyilag nagyon szépnek, eredetinek látszik, de valójában talán nem is az. Ezeket szeretném leírni most egy kicsit magamnak is, ha egyáltalán eszembe jutnak. Megpróbálok valami rendszert kialakítani ezekből, amiből esetleg ki fog derülni, hogy olyan dolgokon rágódom, amit már előttem mások sokszor megrágtak. Így kiderülhet, hogy ezek a gondolatok nem is olyan korszakalkotók, mint ahogy az első pillanatban látszanak. Bár a feleségem szerint is elég gyakran hangoztatok szűk családi körben olyan véleményeket, melyeket később valamelyik vezető politikustól hallok vissza.

Gyakran hangoztatott elv az alulról történő építkezés, hát én most elég alul vagyok. Közéleti szereplésem kimerül a kastély ismertetésével. Nyugdíjas vagyok és párttag. Leendő városunk életébe is csak egy-egy aláírás erejéig kapcsolódom be. No, de ennyi bevezetőnek elég is. Úgy gondolom, hogy gondolataimat leghelyesebb, ha időrendben próbálom csoportosítani, a teljesség igénye nélkül.

A múlt
Kezdem Ádám-Évánál, vagy még előbb. Hiszen a teremtésmonda tartalmazza az első számú Istenkáromlást, amikor azt mondja, hogy "Isten a hatodik napon teremté vala az embert az ő képére és hasonlatosságára." Ha végigtekintünk a történelmen, bizony ez az istenképmás félelmetes dolgokat produkált, gyakran Isten nevében is. Vagy vegyük a demokrácia szülőföldjét, Athént. A déloszi szövetségben minden csatlakozó városállamnak volt egy szavazata, melynek alapján határoztak, de Athénnak egymagában volt az a joga, hogy elfogadja-e a határozatot, vagy elutasítja. Szóval inkább azt fogadom el, hogy az ember sokszínű és gyarló, a jótól a szadista őrültig igen sokszínű palettája van, és a hatalom birtokában képes szörnyű dolgokat produkálni. De ne merüljünk bele ebbe a témába, hiszen a példák ezreit lehetne felhozni. Az egyének társadalmat alkotnak és a társadalom fejlődésének már megvannak a maguk törvényszerűségei. Ezek szoros összefüggésben vannak a gazdasági alapokkal és azok fejlődésével. A rabszolgatartó társadalmat törvényszerűen váltotta fel a feudalizmus, melyet a polgári társadalom követett. A társadalmi változásokkal kapcsolatban eljutunk olyan fogalmakhoz, melyeket gyakran hallunk ma is. Ezek: a hatalom, a felkelés, a forradalom stb. A társadalmi változás nem megy harc nélkül. Nagyon ritka az olyan eset, mint a magyar történelemben az 1848-as jobbágyfelszabadítás. ennek egyik oka a fejlettebb társadalmak példája, másik, hogy a jobbágymunka már gazdaságtalanná vált. Ha már 1848-nál tartunk, nekem már régen sem volt szimpatikus Kossuth politikája. Inkább Széchenyi és Deák híve voltam. A realitásokat, a tetteket mindig többre becsültem a szavaknál, a szónoki készségnél. Viszont a magyarság mindig hajlamos volt arra /napjainkban is/, hogy egy szuggesztív szónoklat hatására elfeledje a realitásokat, és olyan dolgokba ugorjon bele, ami ellenkezik a józan ésszel. Bár a "nép", a parasztság mindig mértéktartóbb volt, amit pl. nagyon jól fejez ki egy népdal: " Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni..." A magyar társadalom jelentős része mindig hajlamos volt arra, hogy nagystílű ábrándokat kergessen. Hogy olyat csináljon, ami még nem volt akár a művészetben, tudományban, sportban, gazdaságban, politikába stb. Ennek vannak pozitív eredményei, de többnyire a bukás a jellemző. Nem akarok modern magyar irodalmi kifejezéseket használni, ezért csak finoman emlékeztetlek rá, hogy hogyan járt Pistike, amikor akkorát akart szellenteni, mint az apja... Erre napjainkban is szinte nap-mint nap találhatunk példát. Pl.: Bécs-Budapest Világkiállítás, vagy világbajnoki ökölvívó döntő, fedett pályás világbajnokság stb.

De térjünk vissza a történelemhez. Históriánkat a bukott szabadságharcok, bukott forradalmak jellemzik. Megfelelő diplomáciai érzék híján mindig sikerült a rosszabbik oldalra állni.
El is érkeztem a közelmúlthoz, melynek hatását ma is érezhetjük. 1919-ben csináltunk egy szocialista forradalmat, mely eleve bukásra volt ítélve. Eredménye egyrészt Trianon, másrészt egy fasisztoid jellegű nacionalista Horthy-rendszer. /A románok pl. tudták hova álljanak és századunkban a román hadak már kétszer is bevonultak Budapestre./ Lehet, hogy földrajzi helyzetünk is oka annak, hogy nekünk sohasem sikerült időben kiugrani sem az első, sem a második világháborúból. Beugrani annál inkább.

1945. Az a nagy baj a magyar szocialista forradalommal, hogy nálunk nem volt forradalom. A győztes hatalomtól importálta a szocializmust a legyőzött, annak minden hibájával együtt. Ez passzív, de néha aktív ellenállást váltott ki a magyar társadalomból, mely többnyire beleivódott nagyon sok ember tudatalattijába. Ma már tudjuk mit jelentett a sztálinizmus, de akkor, a kezdeti időkben még egy tiszta, szép idea hatotta át a nemzet legjobbjait, akik hittek egy szebb világban, s ezért tettek is valamit.