Valamit meg kell köszönnöm magának.
Hogy visszaadta a hitemet
A tél hava már eltakart
a lelkem már nem is akart
kitörni onnan, olyan jó volt ott
a sajgó seb csak néha zsibogott
s egyhangú, tompa pufogással
mentek tovább az Élet-léptek,
A régi, boldog, szép emlékek
csak álmaimban jöttek néha,
Csak szívverésem árulta el
hogy azért én mégis élek,
de a tavaszi napsugárral
csilingelő kis hóvirággal
valami meleg futott szívemhez
A drága kicsi hangja édes
a szívem illattal lett terhes
csilingelt, kacagott minden,
s a fájó emlékek
mind mind messze szálltak
Belekacagtam a csodát váró
életet váró új tavaszba
Kezem a ködöt széjjeltépi
Ezt köszönöm magának, Bébi.

1936. márc. 16.