Itt ülök a kis házunk előtt
S belenézek a semmibe
Olyan jó most itten ülni
Hisz nem kell gondolni semmire.
Vagyis én ezt csak mondom magamnak
Valóban egy utcán vagyok
Jön egy kis szöszkehajú kislány
Szép kék szeme felém ragyog.
Hogyha megláttam, boldog voltam;
Rózsaszín volt a nagy világ.
A madarak szépen csicseregtek
S illatoztak az ibolyák.
Te kék matrózruhában voltál
Én lépteidet meglestem
Ekkor ébredt bennem az első
Igazi diákszerelem.
Azután ismét otthon voltam
Tétován néztem szerteszét
S megsimogattam hosszan, forrón
Buksi kutyánk barna fejét.

1934. ápr. 4.